Zoé kikelt az ágyból, gyorsan felöltözött, lábujjhegyen kiment a hálóból, és csendesen kisietett a lakásból. Szaladni szeretett volna, vagy inkább repülni ezen a napfényes reggelen. A szerelem energiával töltötte meg a testét-lelkét.
Elment a pékségbe, hogy reggelivel lepje meg élete párját. Amikor visszaért, halkan, óvatosan nyitotta ki a hálószoba ajtaját. Zolit az ágy szélén ülve találta.
– Hát ébren vagy?
– A legmélyebb álmomból is felébreszt, ha nem érezlek magam mellett. Hol járt az én kis csavargóm ilyen korai órában?
– Csak régóta felébredtem már, és eszembe jutott, hogy hozok magunknak reggelit. Hogy vagy?
– Nagyon jól aludtam.
– Akkor gyere – intett a férfinak –, a reggelizőpulton vár a választék, és tudom, a gyenge kávét szereted, anyukád mondta.
Ti nők. Mi is lenne velem nélkületek? – mormogta csak úgy magának Zoli és csókot fújt a tenyeréről.
– Hú micsoda választék! – csillant fel a szeme, amikor leült Zoé mellé és meglátta az elé táruló kínálatot.
– Nem tudtam, mit szeretsz, így hoztam mindenből.
– Kifli vajjal, a kedvenc reggelim.
– Engem most a kakaós csiga izgat, így akkor ezt jól el is osztottuk. Bár minden ilyen egyszerűen menne az életemben!
– Visszajövök, kicsi, és vigyázok rád, akkor majd minden egyszerű lesz, meglátod!
Hosszú csend következett, mindketten csak néztek maguk elé.
– Már csak egy hét – sóhajtott Zoé egy kis idő múlva.
– Még hét nap és hét éjjel. Ne csüggedj, szerelmem! – mondta Zoli, felállt, és az állát Zoé vállára téve gyengéden magához húzta, ölelkeztek meghitt hallgatásban, majd a reggelizőpulthoz ültek, de csak sokára szólalt meg újra: – Mára mit tervezünk?
– Egy kis takarítás, vásárlás, és mi lenne, ha este meghívnánk Lizit és Csabit egy kis dumcsizásra? Mindketten szeretnének megismerni, és nekünk is kell egy kis barátos program, nem?
– Igazad van, én egyáltalán nem bánom. Mi lenne, ha főznék is? – ajánlotta fel Zoli.
– Vállalod? Mit készítenél? – csillant fel Zoé szeme.
– Spagettit, nagyon jó olaszos paradicsommártást tudok, húsgombóccal.
– Váó! Nagyon jó ötlet! Jaj, de klassz! Olyan cuki vagy hogy felajánlottad – ujjongott.
– Máris megérte – mosolyodott el Zoltán.
– Meglátod, szenzációs két pofa, és fogják értékelni a vendéglátást.
Amíg ezt megbeszélték, befejezték a reggelit, utána bele is kezdtek a takarításba, Zoé nagyon boldog volt, hogy Zoli komolyan kiveszi a részét benne és segít.
Takarítás után Zoli sokáig tanakodott, hogy mit vegyen fel a vásárláshoz, mert a legtöbb ruhája a mosásba került, és nem akart csak egyszerű pamut pólót magára ölteni. Hümmögve nézegette a ruháit és nem talált semmit, ami elnyerte volna a tetszését. Zoé csak mosolyogva figyelte.
– Jó ég! Te hiú vagy – ugratta.
– Az volnék? – nevette el magát, és végül egy fehér inget vett fel a bőrdzsekije alá, majd hosszasan illegette magát a gardróbszekrény tükre előtt. – Most meg úgy nézek ki, mint aki üzleti tárgyalásra megy – dünnyögött.
– Jól van, te szupermodell, csak menjünk már! – sürgette Zoé, és alig tudta abbahagyni a nevetést.
Végül nehézkesen, de elkészültek, és elrobogtak a szupermarketbe. Zoé többnyire háztartási dolgokat, tisztítószereket vett, Zoli pedig bepakolt a kosárba pár üveg bort és mindent az esti vacsorához.
Amikor hazaértek együtt pakolták ki a megvásárolt dolgokat.
– No adj egy cuppanóst – fonta Zoé a karját Zoli nyaka köré –, és kezdd el, főszakács úr! – mondta, majd a mosókonyha felé perdült.
– Maradj itt velem! – szólt Zoli utána.
– Még elrakom a tisztítószereket és jövök.
Zoli hozzálátott az előkészületeknek. Elkülönítette az ételhez szükséges nyersanyagokat a pulton, és keresett egy lábast, amiben vizet tett fel forrni. Közben Zoé is visszaért.
– Na mondd is, hogy hogyan csinálod!
– Rendben, most vizet forralok, amibe beledobom a paradicsomokat, hogy le tudjam húzni a héjukat, majd felaprítom és hagymával fokhagymával együtt dinsztelem.
– Na várj! Te nem kész szószból készíted? – álmélkodott Zoé.
– Nem bizony.
– Hú, ez izgalmas! Hmmm, folytasd! – mondta izgatottan.
Zoli pedig elsorolta, mit hogyan csinál.
– Váó! Süt rólad a profizmus.
– Amikor még néztem televíziót, legtöbbször főzős műsorokra kattantam rá, az legalább lekötött, ott láttam ezt, egy igazi olasz szakács műsorában – mesélte.
– Nagyon jól csinálod – lelkesedett Zoé.
Miközben szerelme tovább sorolta, hogy hogyan készíti a húsgombócokat, áhítattal nézte őt.
Az étel lassan összeállt, már majdnem készen volt.
– Most nincs más dolgunk, csak várni, de sajnos ennyi idő nem elég – dünnyögte Zoli.
– Mire? – nézett rá Zoé.
– Hogy szeretkezzünk.
– Hát igen – sóhajtott, és csibészesen félrefordította a fejét.
– Ha kész lesz, akkor elzárjuk a tűzhelyet és csak akkor sűrítem be, mielőtt megjönnek, hogy forró legyen, és a tésztát is akkorra készítem el. Most mennyi az idő? – törölte meg a kezét Zoli egy papírtörlővel.
– Három elmúlt.
– Akkor szósz után is csak egy óránk marad, és azalatt fel is kell öltöznöm, nincs szex.
– Aaaa! Zozi, nem lehetsz ilyen szigorú!… És ha azt mondom, hogy nem bánom, ha most csak olyan gyors, de ütős lesz? – simult hozzá szorosan Zoé, és finoman megharapdálta a fülcimpáját.
– Kicsi, ez nem fair, hogy tudnék ennek ellenállni? – sóhajtott.
– Sehogy, na gyere – húzta be kézen fogva a kanapéra.
– Micsoda kis vérmes vagy ma, de most már ne hagyd abba!
– Nincs szándékomban, sőt elárulok egy titkot, elzártam a tűzhelyet, csak hogy ne arra gondolj! – és máris Zoli ölébe ült. Aztán már nem beszéltek.
Szeretkezés után egy darabig még ölelkezve ültek a kanapén, nem nagyon akarták egymást elengedni, Zoli mégis gyengéden kibontakozott szerelme karjaiból.
– Mennem kell, Drága, mert nem leszünk kész – és csak a kötényt magára kapva újra odaállt a tűzhelyhez.
– Extrém szexi vagy, bár kissé alulöltözött – kuncogott Zoé, utalva Zoli reggeli tanakodására, hogy mit is vegyen fel.
– Ezt még visszakapod – lengette a mutatóujját felé, de jókedvűen nevetett, és odanyújtotta a fakanalat Zoénak, hogy megkóstolja a szószt, ami nagyon ízlett neki.
Mindketten felöltöztek és a házigazda ízlésesen meg is terített, amíg szerelme megfőzte a tésztát. Épp a vizet öntötte le róla, amikor megszólalt a csengő, Zoé szaladt ajtót nyitni. Mindkét barátja ott állt.
– Hála az égnek, hogy itt vagytok! Zozi aggódott, ha sokat késnétek, a tészta kihűl és nem lesz olyan finom. Egyébiránt olyan profi bolognai húsgombócokat főzött, hogy le vagyok nyűgözve. Remélem, nektek is ízlik majd! Gyorsan asztalhoz! – csacsogott vidáman.
– Zoé! Te hogy ki vagy virulva már megint? Megbocsátok a te…
– Neee! Lizi, ki ne mondd!
– Mit?… A szerelmednek, azt akartam mondani, hogy akkor elrabolt a kocsmából, nem kis aggodalmat okozva nekem – és mosolyogva odalépett Zolihoz, hogy kezet nyújtson. – Lizi vagyok, szia!
– Szia! Én pedig Zoli, örülök, hogy megismertelek! – Megtörölte egy konyharuhával a kezét és viszonozta a kézfogást, miközben kicsit szégyenlősen mosolygott.
– Helló, G.I. Joe! – szólt oda Csaba az asztaltól. – Engem már ismersz.
– Szia, jó, hogy látlak! Akkor, ha mind megvagyunk, kiszedem nektek. Először a vendég hölgynek. Mekkora adagot adhatok? Van bőven – tüsténkedett Zoli.
– Akkor kérek bőven, egész nap csak egy kis kekszet rágtam, délután megrohantak a szépülni vágyók, nem volt időm enni – mondta Lizi.
– Rendben, és te, Csaba?
– Jöhet egy emberes adag, szeretem az olasz ételeket.
– Szerelmem?
– Én egy kicsit kisebb adagot kérek! – nyújtotta oda a tányérját.
– Jó, és akkor magamnak, és kész is – mondta Zoli. Mielőtt leült az asztalhoz, ráreszelte a parmezánt mindenki ételére.
– Milyen bort nyissak nektek, fehéret vagy vöröset?
Mindenki vöröset kért.
– Nos, akkor jó étvágyat mindenkinek! Élvezzük Zozi gasztronómiai csodáját! – lelkesedett Zoé.
Amikor enni kezdtek, azonnal mindenki elismerően hümmögni kezdett.
– Ez nagyon finom – mondta Lizi.
– Nagy konyhaművész vagy, G.I. Joe – lelkendezett Csaba, és tömte magába a tésztát fokhagymás baguette-tel.
– Zozi, ez annyira finom, el fogok hízni melletted, mert anyukád és te is olyan jókat főztök. Most képzeljétek, skacok! – mondta, miközben a spagettivel birkózott, hogy a villáján tartsa.
– Szerencsés vagy, csajszi – mondta Lizi teli szájjal.
– Már lassan hiányolom a fanyar humorodat. Mi lett veled? – kacagott a barátnőjén.
– Nem is tudom, talán öregszem? – mondta ironikusan.
– Képzeld, Zozi… Elmondhatom neki, Liz?
– Ahogy akarod – nevetett ő is.
– Szóval ez a nőszemély szatírnak hívott eleinte, mert szerinte elraboltál Charlie kocsmájából. Pedig elmagyaráztam neki, hogy az én döntésem volt, hogy elmentem veled, de nem állt le, amíg egyszer be nem ígértem neki egy óriási fenékbe billentést.
– Még jó, hogy felmentettél a vádak alól, Lizi! – grimaszolt Zoltán viccesen.
– Jól van na! Mindig az jött a számra, de most már neeem.
– Szerencséd! – ingatta a fejét Zoé.
– Ehhez képest a G.I. Joe nem is durva – szólalt meg Csaba. – Tényleg, nem is kérdeztem, hogy zavar-e ez téged, Zoli?
– Neeem, egyáltalán nem, inkább viccesnek találom – mosolygott.
– Akkor jó! Zoé a megmondhatója, én ilyen lökött vagyok, most már valószínűleg így is maradok.
– Ez így van, minden második mondatom az irodában, hogy „fogd be, Csaba!” Mert folyton hülyeségeket mond.
– Na igen, de azért ez a bánásmód, édeseim!? – mondta Csaba tettetett rosszallással, és ezen mindenki jól szórakozott.
A jókedvük egyre magasabbra hágott, miközben el is fogyott a vacsora. Mindenki elismeréssel nyilatkozott az ízletes ételről és a kiszolgálásról.
Aztán amíg iszogatták a maradék bort, Zoé barátai meséltek magukról, hogy Zoli jobban megismerhesse őket. Egy idő után kissé lelohadt a hangulat, de Csaba, az örök mókamester megmentette az estét.
– Menjünk DISCO-ba! – kiáltott fel.
Kezdetben kissé vonakodtak a lányok, de végül felkerekedtek, Zoli hívta Taxis Lacit, aki elszállította őket.
Euforia Club, hirdette a neon felirat az épület falán, és már az utcán is hallatszott kicsit a zene. Amikor beljebb mentek, egy széles, hosszú folyosóra értek, az oldalfalakon csomagmegőrzőszerű rekeszek sorakoztak ruhatár gyanánt. Betették a holmijukat, pénzérmék bedobása után pedig kivehették a kulcsot, amit karabinerrel magukra erősíthettek, majd továbbmentek. Egyszer csak valaki megkopogtatta Zoli vállát, és ő hátra nézett.
– Petyaaa! Öreg cimbora, hát téged is lehet látni? Merre voltál elveszve? – kiáltott Zoli vidáman és kezet fogtak.
– Sziasztok – intett körbe. – Kórházban voltam – fordult Zolihoz, hogy megválaszolja a kérdését.
– Ó, remélem nem volt nagy baj!
– Nem, csak fájdalmas kicsit. Egy orrkorrekciós műtét volt, a jobbkanyart kivették belőle, mert már a légzésem sem volt az igazi – mesélte Petya.
– Ja, látom a vékony piros csíkot, szép munkát végeztek és a hangod is egész más, örülök, hogy jól vagy! – Közben társaság is köréjük gyűlt.
– Szia, Zoé! – köszönt oda Petya.
– Ők itt Lizi és Csaba – mutatta be őket Zoli egymásnak –, ő pedig itt Petya, jóbarátom, és katonatársam. – Mindannyian kezet fogtak.
– Egy másik G.I. Joe – szólt lelkesen Csaba, és mindenki nevettet.
Petya kicsit meglepetten nézett, de végül őt is elragadta a jó hangulat.
– Vénségemre elcipeltek dizsibe, most nézd meg! – mondta Zoli.
– Én meg jöttem egy kis birds watching-ra.
– Az mit jelent? – kérdezte Zoé ártatlanul.
– Madárles – válaszolt Zoli nevetve.
– Értem – mosolygott szerelme zavartan, de Zoli adott egy nagy cuppanóst az arcára engesztelésül.
– Kis ártatlanom, ez olyan pasinyelv.
– Rájöttem – ingatta a fejét Zoé kicsit sértődötten.
– Azt mondják jó hely, nemrég nyílt – terelte el a szót Petya.
– Ja, mi is annak hírére jöttünk. Velünk tartasz? – invitálta Zoli.
– Miért ne? – bólintott.
– Menjünk be, mert már bizsereg a talpam – kezdett Csaba nyafogni.
A belépés is hasonlóképp zajlott, mint a ruhatár, érméket vagy papírpénzt lehetett betenni a sorompókba, azok pedig kinyíltak. Az első szinten őrülten hangos techno zene szólt. A liftekhez mentek, majd fel az emeletre, és ott már lágyabb melódiák úsztak a levegőben. Amikor beléptek, épp a Walk of life dallamai csendültek fel. Nem sokan voltak még a táncparketten, de Csaba bement a közepére és lötyögni kezdett.
– Gyertek ide, jó a zene, nem? – kiabálta túl a hangzavart, és a többiek is csatlakoztak.
Egy darabig így táncikáltak, Zoli nem engedte el Zoé kezét, Petya pedig látszólag nagyon érdeklődött Lizi iránt. Mosolyogtak, és meg-megérintették egymást. Zoé és Zoli egymásra kacsingatva figyelték őket. Csaba önfeledten élvezte a zenét, vonaglott, táncolt, hadonászott a karjaival, de egyszer csak megállt és a fejét kezdte ingatni.
– Most ilyen langyos lötyögésben fogjátok eltölteni az estét, komolyan? Na gyerünk a koktélbárba, mindenki a vendégem! – Mind nevettek rajta, és követték.
– Tényleg innunk kell valamit, valahogy nem jön a hangulat – mondta Lizi.
– Tequila Sunrise-t mindenkinek! – kiáltott Csaba a pultnál. Megkapták a koktélokat és újra beljebb mentek.
– Ez nagyon finom, Csabinnyó! – lelkendezett Zoé.
– …és ütős is, Kiscsaj! Ha ettől nem jössz hangulatba, akkor semmitől.
Szép lassan kiszürcsölgették az italaikat mindannyian, és tényleg belendült a hangulatuk. Petya már átfogta Lizi derekát, úgy ingatták együtt jobbra balra a csípőjüket, Csabi pedig folytatta a virtuóz ugrabugráját, miközben Queen: I was born to love you című dala dübörgött a hangszórókból. Zoliék is egyre vadabbul táncoltak, bár nem engedte el Zoét egy percre sem, aki ezt nem bánta. Egyre jobban és jobban tűzbe jöttek, közben a tömeg is gyülekezett körülöttük, de ők már nem észlelték a külvilágot, csak élvezték a szórakozást. Így táncoltak végig négy-öt számot, majd kifulladva kijjebb mentek egy kis levegőért.
Kis pihenő után visszamentek a parkettre, ahol újra táncolni kezdtek. Petya és Lizi egyre jobban összemelegedtek, néha már vadul csókolóztak. Zoli feldobálta Zoét, vagy az oldalán lengette maga körül, és szívből nevettek együtt, a csókok náluk sem maradtak el. Csabi magányosan ropta, de látszólag nem bánta.
– Azt hiszem, mert úriember vagyok, nekem is kell állnom egy kört – kiabált Petya a többieknek, a hangzavarban.
– Rendben, kérdezd ki Csabát, ő a szakértő, hogy mi a legjobb a hangulatnak, eddig jól menedzselte.
Megittak még egy koktélt, és élvezték a szórakozást, de egyszer csak Lizi Zoéhoz hajolt és valamit súgott a fülébe, aztán Petyával kézen fogva elindultak a kijárat felé. Zoli csibészesen kacsintott a barátjára. Még pár számot végigtáncoltak, amikor Csaba közölte, hogy ő is hazamegy. Ekkor már Zoliék is fáradtak voltak, ezért úgy döntöttek, vele tartanak.
Elkezdtek a kijárat felé araszolni a tömegben. Zoli sms-t küldött Lacinak.
Miután Laci mindenkit hazafuvarozott, végre Zoéék is megérkeztek.
Amikor bementek a lakásba, kisebb rumli fogadta őket, az asztal még úgy volt, ahogy felálltak onnan az este.
– Elpakolok és elindítom a mosogatógépet – mondta Zoli.
– Hajnal kettőkor? – csodálkozott Zoé.
– Nincs annál lehangolóbb, mint amikor másnap fáradtan felébredsz és a felfordulással kell szembenézned.
– Jó, igazad van, akkor segítek. Én meg elpakolom a terítőket, tényleg nem tart soká. Jól érezted magad, Kincs? Mert én nagyon feldobódtam, az egész nap olyan jó volt, az egyik legjobb napunk – csacsogta lelkesen.
– Meglehet a legeslegjobb – bólintott Zoli.
– Azért voltak még csodálatosak.
– Igen, de ez volt a legjókedvűbb – helyeselt.
– Igen, ezt a titulust megkaphatja
– No de Petyáék…! – mondta hirtelen témát váltva.
– Jaaa! Drukkolok Lizinek! – mosolygott Zoé csibészesen.
– Hát a ma éjszakájuk már biztosan jól alakul – kacsintott a hercege.
– Jó lenne, ha tartós lenne. Lizinek rég nincs senkije, az utolsó kettő ráadásul nem végződött fényesen, ezért néha elég pesszimista. Csodálkoztam is, hogy téged végül elfogadott mellettem, bár az elején nem nagyon, de ezt már tudod – nevetett, közben behajtotta a konyhaszekrény ajtaját, amikor az utolsó terítőt is betette.
– Mindenesetre majd megették egymást már az este elején. Nem is gondoltam, hogy Petya ekkora kandúr, olyan kis szerény volt mindig, de lehet, megjött az önbizalma, hogy rendbe tették az orrát.
– Erről jut eszembe, hogy te meg micsoda táncparkett ördöge voltál.
– A koktélok megtették a hatásukat – nevetett fel. – Remélem élvezted te is, kicsim?
– Nagyooon! – mosolygott Zoé vidáman, Zoltán pedig beindította a mosogatógépet.
– Na ez el is van rendezve. Jobb így, nem? – lépett ki a konyharészről. – Na zuhanyzás és alvás.
– Ne siess már annyira!
Zoé hercege nyakába ugrott, és átkarolta lábaival a derekát.
– Kicsi, te mit csinálsz az éjjel közepén?
– Eszeveszettül kívánlak – és rátapasztotta a száját szerelme ajkaira.
A következő pillanatban már a padlón feküdtek, és folytatták, amit elkezdtek.
Reggel tíz óra előtt kicsivel Zoé felébredt, nem bírt már aludni. Kótyagos fejjel kelt fel az ágyból, de az éhség nem hagyta nyugodni, ráadásul majd megölte a kíváncsiság, hogy mi van a barátnőjével. Mielőtt csendben behúzta maga mögött az ajtót, szerelemmel telve nézte a mélyen alvó Zolit. Biztosan nagyon fáradt – gondolta magában, majd kiment a hálóból és felhívta a barátnőjét. Két csengés után Lizi felvette.
– Szia csajszi! Mi van veled, már nem bírtam várni, hogy megtudjam, hogy vagy?
– Határozottan jól, leszámítva, hogy egy szemhunyást sem aludtam – sóhajtotta a barátnője a telefonba.
– Ki is mondta nekem, hogy nem megyünk haza valakivel, akit rövid ideje ismerünk? Meg hogy nem megyünk ágyba az első randin, hm? Na ezt most te egyszerre elkövetted.
– No és még randi sem volt, csak összefutottunk, mint két gyorsvonat. Megadom magam, Zoé, és most már belátom, hogy néha hagyni kell magunk sodorni az árral. Ha többé sose látom ezt a srácot, ez az éjszaka akkor is megérte – kacagott Lizi.
– Amúgy minden okés? Tudsz beszélni? – kérdezősködött Zoé.
– Ühüm, leghatározottabban oké, Kiscsaj.
– Jaj, mesélj már!!!
– Hát addig megvan, hogy eljöttünk? – kezdett bele.
– Meg, és az is, hogy már ott majd megettétek egymást.
– Nos, eljöttünk hozzám, de alig értünk el az ágyig, már annyira be voltunk indulva. Zoé, ez a pasi… Huh! Kisebb-nagyobb szünetekkel, de reggel nyolckor hagytuk abba, most ment haza nemrég, azt mondta lezuhanyozik, átöltözik és hoz nekünk ebédet, aztán alszunk, megyek én is, kicsit felfrissülök addig.
– Szóval bírja szusszal. Zozi, amikor csodálkozom, hogy mit bír, azt mondja, hogy ne felejtsem el, hogy katona és kell, hogy legyen erőnléte.
– Nos, Petyának határozottan van – nevetett Lizi.
– Ó, hát Zozinak is. Ezek a katonák, ugye, barinőm? Hát én sem tapasztaltam még ilyet eddigi életemben, minimum két-három menet egy csendes estén – mondta Zoé viccesen, és közben alig tudta abbahagyni a nevetést. – De most beszéljünk rólatok inkább! Szóval visszamegy? Az tök jó. Úgy örülök nektek! – ujjongott.
– Én is, de ne kiabáljuk el.
– Van egy szőke herceged – kuncogott újra.
– Lehet.
– Boldog vagy?
– Az hát, nagyon – mondta Lizi ellágyuló hangon.
– Nekem csak ez számít. Na majd még dumálunk, most megnézem Zozit, bár az előbb még aludt, mint akit kilőttek.
– Csodálod? Azután, hogy a lelkünket is kitáncoltuk.
– …és még ami utána volt… – kacagott Zoé.
– Nem biztos, hogy tudnom kéne – nevetett vele a barátnője.
– Oké, szia Liz! Szerdán a bulin dumálunk.
– Jó, szia Kiscsaj, ari vagy hogy hívtál!
Amikor befejezte a beszélgetést a barátnőjével Zoé óvatosan benézett a hálóba, Zoli még látszólag aludt, de amikor vissza akarta csukni az ajtót, álmosan megszólalt.
– Hol jártál, Drága?
– Csak ittam egy kapucsínót és felhívtam Lizit – válaszolta.
– Na gyere csak ide és meséld el! – nyújtotta felé a kezét Zoli, ő pedig visszabújt mellé az ágyba, a mellkasára hajtotta a fejét, és elmondott mindent, amit Lizivel beszélt. Szerelme csak hüledezett, hogy „ők tényleg, reggelig, hűha!”, és ezen nagyot nevettek. Egy gyors reggeli után felidézték az előző esti élményeket. Kicsivel később az éjszakait is.
Késő délutánra járt már, amikor képesek voltak annyi szünetet tartani, hogy a következő napra tervezett programot kezdjék el megbeszélni. Úgy döntöttek, hogy visszahelyezik a székhelyüket Zoliékhoz, hogy tudjon még időt tölteni a szüleivel is.
– Olyan aranyos anyukád van! Annyira szuper, hogy kaptam veled együtt egy családot – sóhajtott egy nagyot Zoé, miután Zoli letette a telefont. – Sosem gondoltam, hogy ez velem megeshet, de most már kezdem elhinni. Ha most vége lenne az életemnek, akkor is azt mondhatom, hogy csodás volt, miattad.
– Köszönöm, de ilyet még ne is gondolj, hogy vége lenne az életednek! Ha rajtam múlik, csak most kezdődik igazán! Mindent megkapsz tőlem, amit valaha is kívántál, vagy kívánni fogsz. Annyira szeretlek!
– Én is, szívem – ölelte át a szerelmét és lágyan szájon csókolta.
– Mikor van a születésnapod? – kérdezte Zoli váratlanul.
– Ez most honnan ugrott a kobakodba? – nézett rá Zoé tágra nyílt szemekkel.
– Nem számít, csak kitaláltam, mit adok neked ajándékba. Na mikor van, áruld eeel!
– Két héttel utána, hogy elmégy, április tizenkilencedikén.
– Oh, neeem! Miért pont akkor? A manóba! – szomorodott el Zoli.
– Drágám! Mivel tizenkét hónapot leszel távol, bármikor lenne az évben, te nem lennél itt.
– Tudom de ez most olyan közeli, itt van a fejemben egy jó ötlet, és már tudom is, hogyan lesz a kivitelezés.
– Na és a tiéd mikor van? – kérdezte Zoé.
– Majdnem egy hónappal a tiéd után, május tizenötödikén.
– Akkor ez majd jövőre lesz nagy ünneplés, én pont harminc leszek akkor – mosolyodott el Zoé.
– Én meg most leszek harminchárom, szép szám, ugye?
– Aha! Akkor ezerkilencszázkilencvenben születtél? – mondta Zoé izgatottan.
– Igen – bólintott Zoli.
– Váó! A szerencseszámom a kilenc. A házszámom is az, és kislány korom óta, ha valamihez számot kellett választani, mindig kilencet vagy kilencvenkilencet mondtam, és ennek az évszámnak a közepe pont az, kilencvenkilenc. Veled pedig találkoznom kellett, ez most már biztos – gesztikulált lelkesen Zoé.
– Nem értek az ilyesmihez, legközelebb Teo bácsival beszélgess erről, neki biztosan lesz hozzáfűznivalója. Én csak azt érzem, hogy minden pont így jó – ölelte a mellkasára gyöngéden Zoli, és megsimította a haját.
– Most már én is biztos vagyok ebben – bólintott Zoé.
– Egészen feldobódtál ettől, Drága.
– Igen, mert úgy érzem, hogy mindez olyan sorsszerű, és az nem lehet, hogy bármi is megakadályozza a közös jövőnket, és ettől a félelmeim is kicsit enyhültek azzal kapcsolatban, hogy elmész. Igazad van, a köztünk lévő kötelék erősödik, és ez biztonságérzetet ad – sorolta Zoé lelkesen az érzéseit.
– Engem pedig boldoggá tesz a tudat, hogy nem okozom akkora fájdalmat neked azzal, hogy elmegyek – szólalt meg Zoli simogató hangon és egy csókot lehelt a homlokára.
– Jó volt ez a csendes nap – mondta még Zoé.
– Ó, igen, ha velem vagy, minden jó – válaszolta a hercege, majd vigyorogva folytatta –, de azért én csendesnek nem nevezném, igencsak hangosan adtad tudtomra, hogy élvezed a kényeztetést, hányszor is? – nevetett Zoli, és újra megcsókolta.
Reggel pihenten ébredtek, és Zoé szokásos aktivitással vetette bele magát a napba.
– Zozi! Indulhatunk? – kérdezte, amikor mindennel elkészültek.
– Igen, de honnan jött neked ez a név, hogy Zozi? – emelte rá a tekintettét kíváncsian.
– Hát csak jött, mert olyan aranyos, nem? – rántotta meg a vállát Zoé édesen mosolyogva.
– Nem tudom, de kedvelem – mondta nevetve.
– Akkor jó! Így hívott a motorboltos barátod, nem?
– Nem, a gimiben Zoza voltam. Bartha Zoltán Zalán a teljes nevem, apám és nagyapám után, annak a rövidítése az, hogy Zoza.
– Komolyan? Jól hangzik együtt, tetszik nekem mindkét keresztnév.
– Majd megfontoljuk, ha lesznek gyermekeink, hogy így nevezzük el őket. Bár apámnak nem szívesen tisztelgek, nagyapámat meg nem ismertem. Nekem Teo bácsi volt az apám és nagyapám egyben, akkoriban még itt élt benn a városban, anyu kiskoromban sokszor vitt át hozzá, hogy vigyázzon rám, olyankor nagyokat játszott velem, és sok érdekes dolgot mesélt a világról.
– Akkor Teodor lesz, vagy Teodóra – mondta Zoé kacagva.
– A legboldogabb ember lennék a világon, ha megajándékoznál akár egy kiskópéval, akár egy kishercegnővel, hiszen tudod, már mondtam, de most menjünk, Drága, majd beszélgetünk még erről!
Még nem volt délelőtt tizenegy, amikor Zoliékhoz értek. Júlia vidáman mosolygott rájuk örömében, amíg elmeséltek neki mindent az elmúlt két napról, majd megbeszélték vele, hogy most nem maradnak ebédre, mert motorozást terveztek. Elmenőben Zoli még megölelte az édesanyját.
– Két-három óra múlva itt vagyunk, anya!
– Jól van, érezzétek jól magatokat! – intett utánuk Júlia.
Így még tizenkettő előtt sikerült kitolni a motort a garázsból, és nyeregbe szálltak. Körülbelül fél órát motoroztak, megdöngették a bitument Black Magic Woman alatt, aki szépen duruzsolt nekik. Hamarosan beértek egy olyan szakaszra, ahol az utat már magas fák szegélyezték, és pár perc múlva meg is álltak egy nagyobbacska parkolóban. Zoli leállította a motort, levették a sisakot és egy nagy puszit cuppantott Zoé szájára, ami szenvedélyes csókban végződött.
– Na koncentráljunk a természet kevésbé szemérmetlen oldalára! – nevetett Zoli, miután el tudták engedni egymás száját. – Innen már gyalog megyünk – fordult szerelme felé, lezárta a motort, és kézen fogva őt elindultak az erdei ösvényen. – Nem messze van egy tisztás, ott leülhetünk.
A fák susogva lengedeztek az enyhe szélben az erdei út két oldalán, néhányukon már halványzöld levelek is voltak, másokon csak barkák. Cinegék repkedtek, csiviteltek rajtuk. A lábuk alatt zizgett az avar, ami még őszről maradt itt. A természet szép volt, megnyugtató és felemelő.
– Milyen nyugalom van itt – mondta Zoé.
– Igen, én is imádom az ilyen helyeket, egyedül is sokszor eljöttem ide, örömömben vagy bánatomban. Akkor találtam, amikor a fiam a világra jött, és semmihez nem hasonlítható boldogság járt át, amikor a kezembe foghattam pár perccel azután, hogy kibújt, majd eljöttem a kórházból, hogy Anni kicsit pihenni tudjon. Akkor megdöngettem a motorommal az utat, és sírtam, mint még soha életemben, de azok az öröm könnyei voltak, és valahogy itt kötöttem ki. Május elején különösen gyönyörű volt minden, most még kicsit kevés a zöld, de a korai virágok kárpótolnak – mesélte Zoli elmerülve az emlékekben.
– Csodálatos hely – mondta Zoé is elgondolkodva. – És most boldog vagy?
– A legboldogabb, jobban, mint bármikor életemben – válaszolta Zoli, és tovább sétáltak a fák közötti csapáson. – Nézd, ott vannak padok, leülünk, és ha szerencsénk van, látunk őzeket, oda lehet látni az etetőhelyükre.
– Klassz, menjünk oda akkor! – helyeselt Zoé.
De mielőtt leültek, mozgást láttak a bokroknál.
– Nézd! – fordította meg gyengéden Zoli kedvesét, mert épp egy őz suta jött nagyobbacska gidáival az alig pár méterre látható etetőhöz. Zoé még a lélegzetét is visszatartotta.
– Gyönyörűek! – suttogta.
Sokáig nézték őket, amíg egyszer csak elrepült egy nagyobb madár felettük csattogó szárnyakkal, a félénk őzek pedig elfutottak.
– Piszok madár! – mondta Zoé.
– Ugye? – mérgelődött Zoli viccesen.
Jó ideig ücsörögtek még a napsütésben, aztán visszaindultak.
Kicsivel kettő után értek haza, a ház üres volt, de az étel már szépen rotyogott a konyhában, ínycsiklandó illat lengte be a házat.
– Hú, ez fincsi lesz! – állapította meg Zoé.
– Na menjünk be hozzám, mert megesszük, mielőtt elkészül – ragadta őt kézen Zoli és a szobájába mentek.
Kényelmetlenül érezték magukat, ahogy a motoros ruhába beleizzadtak, ezért mindketten vettek egy gyors zuhanyt.
Zoé csak egy maxi pólót vett magára, még korai volt elkészülni az esti programhoz, Zoli pedig teljesen meztelenül járkált a szobában.
– Vegyél fel valamit, Kincs!
– Minek, szerelmem, úgyis lekerül rólam hamarosan – vigyorgott.
– Milyen magabiztos vagy – nézett a mennyezetre Zoé.
– Ez csakis miattad van így, gyere közelebb drága! – perdült elé Zoli és gyengéden az ágyra döntötte.
Estefelé készülődni kezdtek, Zoli száz felpróbálás után döntötte el, hogy mit vegyen fel, végül egy fehér inget választott a barna kordnadrágjához és a bőrmellényhez, kedvese csak mosolygott, mialatt nagy műgonddal ő is elkészítette a sminkjét. Hercege meg is jegyezte, amikor ránézett:
– Csodaszép vagy ma szerelmem – szájon csókolta és kézen fogva mentek ki az előtérbe, elegánsan és jókedvűen. Júlia szívét átmelengette a látvány, hogy milyen csinosak és jólöltözöttek, szinte ragyog róluk a boldogság, el is kattintott pár fotót róluk és kellemes estét kívánt nekik, mielőtt sóhajtva becsukta mögöttük a bejárati ajtót.
Gyalog mentek Charlie-hoz, és amikor beléptek, már az előtérben nagy ovációval fogadták őket. Csabi épp Lacival ült a bárpultnál.
– Nézd már, a Kölyök meg a kis hercegnő milyen jól festenek! Ki vagytok virulva, de tényleg! – kiáltotta már messziről a taxis.
– Ma már nem te mondod először, Laca – mosolygott Zoli, amikor hozzálépett és kezet fogtak. – Hát ti meg mit csináltok itt Csabával?
– Lacit próbálom rávenni, hogy tartson velünk a különterembe, de azt mondja, ő már öreg hozzánk – mondta Csaba lemondóan.
– Ne kéresd már magad, én is szégyenlős vagyok, na gyere velem!
– Te csak menjél a kis szerelmeddel, majd később talán bemegyek hozzátok.
– El is várom, hogy a koccintásnál ott legyél! – mondta Csaba.
– Rendben, megígérem – bólintott Laci.
– Lizi itt van már? – kérdezte Zoé.
– Nézd csak, ott a szőke G.I. Joe oldalán beszélgetnek Orsival és a férjével – szólt még vissza Csaba elmenőben.
Zoé beljebb ment a terembe.
– Váó! – kiáltott fel, amikor Lizihez lépett és átölelte. – Új frizura, csini ruha, klassz smink. Csajszi, téged teljesen kicseréltek!
– Igyekeztem – mosolygott a barátnője,
– Zolit hol vesztetted el? – kérdezte Petya, amikor átölelték egymást.
– Itt van az előtérben, mindjárt jön. Én annyira örülök nektek! – lelkendezett Zoé, majd csevegni kezdtek.
Amikor Zoli belépett a terembe, olyan érzése támadt, mintha száz szempár szegeződött volna rá. Szerelméhez hajolt és lágy csókot nyomott az arcára.
– Akkor jó szórakozást nektek, ne fogjátok vissza magatokat, a poharak az asztalon, arra várnak, hogy kiigyátok őket – kiáltott körbe Csaba.
– Látom, eléggé feszengsz, szerelmem. Tudom, hogy Csaba egy kicsit zavaró, ahogyan hangoskodik, de nézd el neki, ő a szülinapos, és szerintem már van benne egy-két pohárral – nyugtatta Zoé. – Tegyük ide az ajándékokat – folytatta és az erre a célra odakészített asztalra rakták a színes tasakokat –, így ni!
Ekkor Orsi lépett oda hozzájuk.
– Hallom, te raboltad el a leánybúcsúról Zoét, és azóta is fogva tartod.
Zoli szégyenlősen elmosolyodott.
– Te vagy Orsi, ugye?
– Igen, a gimis baráti kör egynegyede – mondta nevetve.
– Zoé sokat mesélt már rólatok és a másik kettővel már szinte ősrégi barátok vagyunk. Örülök, hogy végül téged is megismertelek!
– Én sem kevésbé, de sajnos ez most nem a legjobb alkalom, hogy többet beszélgessünk, mert ünnepeltként mindenkire kell figyelnem, de reméltem, hogy valamikor azért majd lesz erre lehetőségünk, bár hallom, hogy kiküldetésbe mész egy évre.
– Igen, egy kicsit rosszkor találkoztunk Zoéval – mondta Zoli szomorkásan.
– Soha sincs rosszkor a szerelemre, én hiszek a sorsban, ennek a találkozásnak most kellett megtörténnie! – mosolygott Orsi és elment, otthagyva őket ezzel a furcsa gondolattal.
– Nagyon aranyos – mondta Zoli.
– Igen, ő mindig a megtestesült báj volt, csinos, okos, kedves, mindenki kedvelte őt a suliban, és azóta is.
– Nagyon klassz barátaid vannak. Én Csabát is nagyon bírom, egy lökött csóka, de a helyén van a szíve – beszélt Zoli, Zoét ölelve.
– Ez így van. Örülök neki, hogy elfogadtad, mert ő nekem mindig sokat jelentett, ott volt mindig, ha zengett az ég. Na gyere, keressük meg! – és ezzel továbbálltak az ajándékos asztaltól.
– Nézd, ott van! – emelte fel a kezét Zoli.
– Na mizu, Csabinnyó? – szólította meg Zoé, amikor hozzá léptek. – Látom, alakul már a hangulat.
– Na igen, én már jól becsíptem.
– Nem baj az, ennek az ideje van – veregette meg a vállát Zoli.
– Te viszont olyan visszafogott vagy G.I. Joe. Nem iszunk egy Tequila Sunrise-t? – vigyorgott Csaba.
– Nem, Csabi, most semmikképp, de talán majd egyszer, ha visszajöttem, csapunk egy görbe estét mi ketten.
– Szavadon foglak, G.I. Joe – kacsintott Csaba és elviharzott
– Én kifejezetten bírom a humorát! – mondta Zoli nevetve.
– Többnyire én is, de néha az agyamra megy. Az a jó benne, hogy nem sértődik meg soha, ha melegebb éghajlatra navigálom – nevetett Zoé. – Beszélgessünk kicsit Liziékkel is.
– Na helló, G.I. Joe kettő – mondta Zoé, amikor odaléptek.
– Jaj, ez a Csaba a G.I. Joe-val! – méltatlankodott Lizi, de nevetett ő is.
– Miért? Én bírom – mondta Petya.
– Pont ezt mondtam Zoénak az előbb – helyeselt Zoli.
– Na igen, ha ő nincs, drágám, én most itt se lennék veled – fordult Lizihez Petya és adott egy puszit a szájára.
– Nem lenne jó! – mosolyodott el, és megszorította G. I. Joe-ja kezét.
– Találkozunk még pénteken, benéztek ide?
– Nem beszéltünk még róla, de most, hogy mondod, Charlie-tól és Lacitól is búcsút kellene vennem, mielőtt elmegyek. Akkor pénteken itt, ha addig már nem beszélünk.
– Oké, Zoli! – érintették össze az öklüket.
Charlie jelent meg, egy zsúrkocsit tolt maga előtt két tortával, mögötte pedig Johanna tálcára rakott pezsgőspoharakkal egy másik zsúrkocsin.
Orsi legkisebb öccse meggyújtotta a gyertyákat a tortákon és elkiáltotta magát:
– Nos, akkor jöjjenek ide az ünnepeltek!
Csabi és Orsi két oldalra álltak és elfújták a gyertyákat, közben mindenki kórusban énekelte a Boldog szülinapot dalt. Az ünnepeltek megszegték a tortáikat, és felbontották a pezsgőket, mindenki koccintott mindenkivel, elmondták a jókívánságaikat, majd az ajándékok bontása következett. Csaba minden ajándékára ellőtt egy poént, nem hazudtolta meg önmagát. Orsi pedig édesen lelkendezett, eközben valaki betette a zenét a lejátszóba.
– Csaba és én nagyon köszönjük, hogy ittlétetekkel megtiszteltetek minket és a sok szép ajándékot! Aki kedvet érez egy kis tánchoz, irány a parkett! – ragadta magához a szót Orsi.
Lekapcsolták a villanyt, és csak a színes spotok villogtak.
Egy darabig csak Csaba lötyögött a terem közepén, Zoli és Petya megsajnálták, mert emlékeztek, hogy a srác szeret táncolni, de most nem volt társasága hozzá. Ősszenéztek, kézen fogták a lányokat és csatlakoztak Csabához, majd jókedvű táncolni kezdtek. Egyre többen gyűltek köréjük. Amikor megnyugodtak, hogy Csaba nem marad magányos, Zoli és Zoé elérkezettnek látta az időt, hogy távozzanak, elbúcsúztak mindenkitől. Közben Laci is előkerült, vigyorogva megveregette a vállukat, majd megbeszélték, hogy eljönnek elbúcsúzni pénteken. Hazafelé sétálva mindketten gondolataikba merültek.