Reggel Zoli ébredt hamarabb. A nap sugarai átszűrődtek a világos függönyön, és minden álomszerű sárga fényben úszott a szobában. Amikor Zoé kinyitotta a szemét, épp őt nézte.
– Jó reggelt, szerelmem! – üdvözölte egy lágy csókkal.
– Hogy lehet, hogy én aludtam most tovább? – pislogott álmosan.
– Nem tudom, de imádtam nézni, ahogyan szuszogsz – mosolygott rá Zoli.
– No és mit láttál rajtam?
– Azt, hogy gyönyörű vagy – mondta simogató hangján.
– Jaj, Zozi! Mondd, honnan lőttek téged ide nekem? Néha az az érzésem, hogy egy idegen bolygóról jöttél, mert ilyen férfi nincs is, mint te.
– Te vagy az, aki megalkotta ezt a férfit, belőled vagyok, az első pillantásod felém metszett ki engem a múltamból.
Zoé mosolyogva megsimította szerelme arcát, de nem talált megfelelő szót az érzésre, ami átjárta. Sokáig nem szólalt meg egyikük sem.
– Nagyon prózai leszek ebben a gyönyörű pillanatban, de éhes vagyok – törte meg a csendet Zoé
– Pedig a falióra szerint még nyolc óra sincs – mondta Zoli nevetve.
– Milyen koránkelők lettünk!
– Jobb, ha megszokom! Nem lesz túl sok lustálkodós ébredés nekem a közeljövőben – szólt Zoli lemondóan.
– Ha vigasztal, nekem sem, mert muszáj lesz kialakítanom valami mozgalmasabb életet magamnak, és ennek része, hogy korán fogok kelni és többet sportolni, egészségesebben étkezem, és talán néha még főzni is fogok.
– Anyura számíthatsz, ha házi kosztot akarsz enni, de nincs kedved konyhatündérkedni.
– Nem hinném, hogy fel fogom hívni majd, hogy ennék valami jót.
– Majd hív ő, efelől nyugodt lehetsz – nevette el magát Zoli, miközben kibontakozott az ölelésből és felült az ágy szélén.
– Jó, azért majd kicsit kéretem magam – mondta Zoé, és ezen megint jót derültek.
– Most viszont ne kéressük magunkat, menjünk ki reggelizni.
– Támogatom az ötletet, csak kicsit rendbe szedem magam – ugrott ki Zoé is az ágyból.
– Ne siess annyira! – kapta el Zoli a kezét, az ölébe húzta és egy gyors csókot adott az ajkára. – Most már mehetsz – kacsintott jókedvűen, szerelme pedig édesen mosolygott vissza rá.
Pár perc múlva megjelentek az étkezőben, Júlia összecsapta a kezét.
– Édes fiam! Mi van veled? Nem szoktál ilyen korán kibújni a medvebarlangodból.
– Már túlpihent vagyok anyu, ráadásul nagyon éhes – mormogott, miközben nem maradt el az ölelés és a gyors puszi az édesanyja feje búbjára.
– Jól van – lágyult el Júlia tekintete. – Na és mi volt a partin? Jól mulattatok?
– Klassz volt, de valahogy nem pörögtünk fel túlzottan – rántotta meg a vállát és leült.
– Nem lehet mindig fejre állni – mondta Júlia, és eléjük rakta a reggelit.
Csendben ettek, valahogy Zoli szótlansága rátelepedett mindenkire. Amikor befejezték, felment a szobába.
– Látom, nem találod helyed, elmenjünk valahová? – nézte Zoé aggodalommal szerelme arcát.
– Nem is tudom. Csak gyere ide! – hívta magához, ő pedig leült az ágy szélére.
Hátulról átölelte, mintha meg akarta volna védeni a világ gyötrelmeitől.
– Fáj látni, hogy ilyen vagy. És amikor visszajössz, itt leszel velem, a többiekkel. Több ilyen bulit csapunk, amit nem árnyékol be egy küldetés. Most már úgy érzem, ki fogom bírni, mert ahogyan te mondtad, nem leszel itt, de mégis a lelkemben leszel, most már örökre, és tudom, hogy csodálatos lesz az életünk a jövőben, ezért akár ezer évet is képes lennék várni, és bármi gyötrelmet elviselni. Mit tegyek, hogy jobban érezd magad, Kincs?
– Te csak legyél te, szerelmem, többet és jobbat nem is kaphattam volna az élettől. Hálás vagyok a sorsomnak, hálás vagyok neked. A pillantásod, a hangod, a mozdulataid, az ölelésed egyszerűen tökéletes, elmerülök bennük és szép lesz a világ – majd Zoltán odafordult szerelméhez, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Levette a ruháit és gyengéden simogatni kezdte, miközben suttogva folytatta a bókokat.
A csütörtök délelőtt is hamar elröppent, így eljött a nap, hogy Barniért menjenek a bölcsődébe. A kapuhoz érve becsengettek, a dadus beengedte őket és üdvözölte Zolit.
– Már nagyon várta Barni az apukáját.
– Igen? Ennek örülök. Bemutatom a partneremet.
– Váradi Zoé – nyújtott kezet, amit a dadus viszonozott.
– Örülök, hogy megismertem, Kiss Ildikó. Akkor hívom Barnit, már nagyon izgatott.
Alig egy perc múlva már jöttek is, és a gyerek szaladni kezdett.
– Zoé, Zoé! – kiabált örömében.
– Hé, fiam, apád már nem is érdekel? – mondta nevetve.
– Szia apa! – vetette neki oda a gyerek, és már lendült tovább, de Zoltán felkapta, mire a gyerek megszorította a nyakát.
– Na azért! – mondta szeretettel neki. – Mi Ildi nénivel mindjárt jövünk, kivesszük az ülésedet a babakocsi tárolóból, Zoé addig segít felvenni a kinti cipődet és a dzsekit. Mutasd meg neki, melyik a te fogasod!
– Igen apa – ugrott ki majdnem az apukája karjából, aki letette a földre, hogy elmenjenek Zoéval felöltözni.
Mire végeztek, addigra Zoli már ott állt az ajtóban, kezében az autósüléssel és mosolyogva figyelte őket egy darabig. Aztán Barni felnézett rá.
– Kész vagyok.
– Akkor mehetünk? – intett kérdőn.
– Igen apa – mondta a kiskópé és már lendült is az ajtó felé.
– Várj, ne szaladj annyira! Köszönj el szépen a dadus nénitől! – mondta az apukája.
– Csókolom Ildi néni! – búcsúzott Barni angyali hangján.
– Annyira édes gyerek! – súgta Zoé.
– Naná! Apja fia – mosolygott Zoli.
Az autónál kinyitotta az anyósülés mögötti ajtót, majd Barni ülését bekapcsolta oda, utána beleültette a gyereket.
– Vezetsz vagy vezessek? – tette fel a kérdést.
– Kérdezd meg Barnit, kit szeretne, ha mellé ülne? – mosolygott Zoé.
– Na kisfiam, ki üljön melletted? – hajolt be az autóba.
– Zoé! – kiáltott fel a gyerek, és apró karjait a feje fölé emelte.
– Szépen vagyunk. Hazamenjek? – pufogott Zoli, de alig tudta visszatartani a nevetést.
– Nem, mert akkor ki vezetné az autót? – kacagott szerelme, és beült a gyerek mellé.
– Nyomós indok, hogy maradjak – grimaszolt Zoli, miközben mormogott is egy keveset, hogy mennyire kevés a hely ebben az autóban, de végül beszállt ő is, és a gyerekhez fordult. – Tudod, hová megyünk, Barni?
– Állatkertbe – vágta rá a fia.
– Nem lehet folyton állatkertbe menni, különben is most arra kevés az idő. Most csak megnézzük a madarakat a tónál és megetetjük őket, jó lesz?
– Igeeen!
– Na tapossuk akkor a pedált! – fújt indulót és gázt adott.
Miután Barnival véget ért a programjuk és átadták Anninak. Alig csapódott be mögöttük a bejárati ajtó, Zoli felkapta Zoét, megcsókolta és megperdült vele.
– Ezt már alig bírtam kivárni – mondta egy mély sóhajjal, amikor elengedte a száját.
– Őrült vagy! – kacagott Zoé.
– Menjünk! – ragadta kézen vidáman Zoli.
Hazafelé menet beszélgettek, újraélték a gyerekkel töltött délutánt. Egyszer csak Zoé a homlokára csapott.
– El is felejtettem mondani, hogy holnap jön hozzám Györgyi néni takarítani. Nincs nagy kosz, de…
– Értem, kicsim, akkor átmegyünk, vagy nélkülem akarsz? – kérdezte Zoli, miközben autóba szálltak.
– Jaj, dehogy akarok én bármit is nélküled most már, amíg nem mégy el, és…
– Milyen és? Valami huncutságot látok a szemedben – vigyorgott Zoli.
– Vágyom egy olyan szenvedélyesre a zuhany alatt még egyszer, mielőtt elengedlek.
– Már mehetünk is! – nevetett Zoltán felcsillanó szemekkel.
– Inkább holnap este aludjunk ott.
Amikor beléptek Zoliékhoz, összefutottak Júliával. Váltottak pár szót. Elmondták, hogy úgy tervezik, a következő délutánt és éjjelt Zoénál töltik. Júlia reggelire meglepetést ígért. Zoé felcsillanó szemmel mondta, hogy korán itt lesz. Zoli már alig várta, hogy bemenjenek a szobájába, ahol azonnal forrón csókolni kezdte szerelmét. Szenvedélyesen szerették egymást egész éjjel.
Reggel Zoé megint arra ébredt, hogy szerelme nézi őt, és amikor kinyílt a szeme, azonnal kapott egy lágy csókot.
– Jó reggelt, kicsim! – szólalt meg halkan.
– Te mit csinálsz? – rebbent meg Zoé.
– Új kedvtelésemnek hódolok. Nézem a gyönyörű arcod, mert álmodban még szebb vagy – simította meg az arcát Zoli.
– Pedig te mindig nehezen ébredsz.
– Egy ideje már nem, valószínűleg túlpihent vagyok – mosolygott, és Zoé elmerült a szeme csillogásában.
– Mit csinálunk ma? – váltott témát Zoli.
– Megyünk reggelizni, anyukád azt ígérte tegnap este, hogy meglepi lesz reggelire.
– Látom, nem ment ki a fejedből.
– Te talán nem eszel belőle? – kacagott Zoé, miközben felkelt és a fürdőszoba felé indult.
– Dehogynem, megyek is, megnézem, mi újság a konyhában.
– Anyukádnak megint le fog esni az álla, hogy ilyen korán ébren vagy.
– Próbálom megszokni a korán kelést.
– Oké, én pedig gyorsan rendbe szedem magam.
Öt perc múlva lementek reggelizni.
– Jó reggelt, kincseim, de korán keltetek!
– Zoé mondta, hogy itt fogunk csápolni reggel korán a kajáért – vigyorgott Zoli és betömött egy fél amerikai palacsintát a szájába.
Örömmel csapta össze a tenyerét, amikor befejezték a reggelit, majd jelentőségteljesen így szólt:
– Anya! Ma én főzök ebédet.
– Húha! – nevette el magát Júlia.
– Azaz, mit szólnál, ha ma étterembe mennénk. Mert mindig csak főzöl, mosogatsz, takarítasz utánunk, így nem tudok veletek lenni eleget, mielőtt el kell mennem. Kérlek, mondd meg Laci apunak is, ha megérkezett a vásárlásból!
– Örömmel fiam.
– Jó, akkor elkészülünk, és délben indulhatunk is.
Az ebéd a görög étteremben mindenkinek nagyon ízlett, jót beszélgettek a szülőkkel, és sokat nevettek.
Miután Zoli fizetett, elbúcsúztak Júliáéktól, akik úgy döntöttek, nézelődnek még egy kicsit a plázában, ők pedig elindultak Zoé lakására.
A takarítással és bevásárlással eltelt a délután második fele, és miután Zoé házvezetőnője távozott, hívták is a taxit, hogy Charlie-hoz menjenek búcsúzkodni.
Zolinak eleinte nem volt túl jó a kedve, de azért jót beszélgettek a srácokkal, és végül nagyokat nevettek Laci taxis anekdotáin, mint mindig, ez mindenkit feldobott, de hamar elköszöntek. Mindenki sok szerencsét kívánt neki és Alexnek.
Ahogy beértek Zoé lakásába, Zoli azonnal megölelte.
– Már alig vártam, hogy a karjaimban tartsalak, édes – suttogta a fülébe.
– Olyan jó volt látni, hogy kicsit azért feldobódtál! Örülök, hogy elmentünk!
– Pedig majdnem visszafordultam az ajtóból, mert nehéz volt nem gondolni a zuhanyozásra. Mit teszel velem, te csábos boszorka? – nevetett Zoéra, majd felemelte, hogy átölelhesse a nyakán, és átkulcsolhassa a derekán a lábaival, amíg ő szenvedélyesen megcsókolta.
– Nem kellene levenni a ruháinkat? – suttogta Zoé.
– Nem rossz ötlet – válaszolt Zoli.
Alig bontakoztak ki egymás öleléséből, máris dobáltak le mindent magukról és bementek a fürdőszobába. Beállították a vizet a zuhanyban kellemes melegre és aláálltak. Először lassan, szeretetteljesen szappanozták, simogatták egymást, de hamarosan vad, szenvedélyes szeretkezésbe kezdtek, amivel a kéj éteri magasságaiba vitték egymást.
– Ismét a mennybe repítettél, drága, de még nem tudok veled betelni – szuszogta a fülébe Zoli, amikor végeztek –, de talán kényelmesebben lennénk a kádban.
– Engedjünk vizet, és birtokba veszlek, ha hagyod, hogy játszadozzak – helyeselt Zoé.
– Nagyon jó ötlet – csókolta meg forrón kedvesét újra.
– Gyere, ülj le – mondta, és a következő pillanatban már újra egymást ölelték, miközben a víz ritmusosan csapódott a fürdőkád széléhez.
Zoé elpilledve feküdt szerelme mellkasán, és csak hosszas csend után szólalt meg.
– Nem fázol? – kérdezte.
– Nem, kicsim, kérlek, maradj még! – suttogta Zoli.
Így pihentek egy darabig, amíg nem kezdett hűlni a víz, akkor felálltak, gyengéden átdörzsölték egymás bőrét és haját a puha törölközővel, majd Zoli a karjába vette kedvesét és bementek a hálóba. Zoé borzongva bújt a takaró alá.
– Várj, mindjárt átmelegítelek! – Mellé feküdt, és szorosan átölelte, majd hamarosan egy lassú, simogató, szeretgetésben pilledtek el. Valahol távol sokat ütött egy toronyóra.
Reggel nyolckor csörömpölt Zoli telefonos ébresztője.
– Aú! – nyögött fel. – Ha nem a fiamról lenne szó, fel se kelnék délig, folytatnám, ahol az éjjel abbahagytuk – Zoé álmosan pislogott rá –, de te nagyon cukin nézel kifelé a szűk réseken a szempilláid között.
– Már reggel van?
– Ühüm – mosolygott Zoli. – Na gyere, még egy kicsit hadd öleljelek!
– Csak egy kis időre, mert úgy visszaalszom, hogy nem ébresztesz fel engem se délig – mondta álmos hangon.
Amikor felkeltek és kimentek a nappaliba, a tájkép nem úgy festett, mint ahol tegnap volt nagytakarítás. Mindenütt ruhadarabok és cipők voltak a padlón.
Zoé elkezdte szedegetni, és mindent a helyére pakolt. Aztán Zoli is megérkezett a fürdőszobából, ahol ő is elhárított egy kis rumlit. Álmosan nevettek össze, amíg kimentek a konyhába.
Kávéval indítottak.
– No és te hogy vagy? – mosolygott rá Zoé.
– Szívesen maradtam volna még ágyban, de elég jól aludtam – mondta Zoli, és leült a reggelizőpulthoz a lány mellé.
– Akkor nincs más hátra, menjünk a Kiskópéért! – indult öltözködni, közben Zoli kinézett az ablakon, és elkomorult.
– Esik, a manóba! Benti programot kell kitalálni – mormogott.
Amikor hazaértek Zoli letette az ajtóban Barnit, aki kiabálva szaladt a konyhába.
– Nagymamiii! – ölelte át az asszonyt, aki lehajolt kicsit hozzá.
– Szia, Barni! Hogy vagy, csillagom? – lágyult el a mosolya, amikor az unokájára nézett.
– Van robotom – kiáltozott a gyerek lelkesen, miközben Júlia felemelte és puszit adtak egymásnak.
– Csak nem ettetek hamburgert? – kérdezte a nagymamája ijedten, amikor felismerte a gyorsétterem csomagolását.
– Nem, nem, ne aggódj, anya! – szólt közbe Zoli. – Tudtuk, hogy vársz bennünket, csak el akartuk ütni kicsit az időt ebben a szépséges időjárásban. Bementünk a játszóházba, muszáj volt valamit venni. Fagyit vettünk, de Barni levette az eladólányt a lábáról egy gyerekmenüs játékért.
– Jól van, még korai ebédelni, mossatok kezet, fújjátok ki magatok, majd szólok, ha kész – tette le a gyereket Júlia.
– Oké, anya – bólintott Zoli. – Barni, irány kezet mosni!
– Utána odaadod a robotot apa? – kérdezte a gyerek
– Úgy mondjuk, ideadod, és persze, mindjárt megkapod. – Mi legyen a maci báboddal, amit otthonról hoztál?
– Most nem kell – mondta Barni és szaladt is a fürdőszobába, kihúzta a zsámolyt a mosdó alól, ahogy szokta, és kezet mosott. Zoli pedig visszadugta a macit a zsebébe.
– Milyen ügyesen meg tudod csinálni egyedül! – dicsérte meg Zoé, ahogy figyelte Barnit a fürdőszobában.
– Apja fia – vigyorgott Zoltán, aki addigra már utolérte őket. – Na gyere, vegyük fel a játszós nacidat! – fordult a fia felé.
Miközben Zoli felül begombolta a nadrágot, a gyerek megszólalt:
– Pisilni kell.
– Komolyan, Barni? – forgatta a szemét. – Na gyere, menjünk akkor!
Zoé csak mosolygott, Zoltán hihetetlen türelme a gyerek iránt megtöltötte a szívét melegséggel. Amikor kijöttek, Zoli felkapta a fiát és adott neki egy cuppanóst.
– Na menjünk a nagymamihoz! Itt a robotod – tette le a földre, és odaadta a játékot.
A gyerek szeme felcsillant, szaladt a konyhába, megmutatta Laci papának és Júliának, majd léptetgette a kanapén, a székeken, szinte mindenütt. Beszélt hozzá és boldogan nevetett. Zoé ajánlkozott, hogy megterít, Júlia pedig mosolyogva fogadta a segítséget.
Mindenki sürgött-forgott, de Zoli csak ült a kanapén és nézte őket.
– Csendben vagy, fiam – szólt az édesanyja, de ő csak sokára válaszolt.
– Hiányozni fogtok – sóhajtott egy nagyot, és erre senki sem tudott semmi frappánsat mondani. Egy darabig némán folytatta mindenki, amibe belekezdett. Végül az anyukája törte meg a csendet, amikor asztalhoz invitálta a családot.
Ebéd után a fiúk elmentek aludni, ahogyan mindig tették. Zoé maradt segíteni Júliának, és közben beszélgettek. Mindketten aggódtak kicsit Zoli szomorúsága miatt, de megnyugtatták egymást, hogy biztosan túlteszi magát rajta hamarosan. Amikor végeztek, Zoé is követte a srácokat a szobába.