A sebesség nem puszta szám a kilométerórán, hanem egy nyelv, amivel a járgányom hozzám beszél. Amikor a motor felhördül alattam, a zaj nem elnyomja a gondolataimat, hanem rendet tesz köztük. A gyorsulás pillanatában a test és a gép egyetlen mozdulattá válik, és minden felesleges súly – félelem, kétely, feszültség – lehullik rólam. Szenvedélyem a sebesség iránt nem vak rohanás, hanem az érzékek kiélesedése. A szem az izmok, az agy és a szív összhangja, ami felelősségvállalásban teljesedik ki, döntésekben, amiket néha másodpercek alatt kell meghoznom. Megérezni a határt, és azt, hogy mi történne, ha átlépném. Épp ezért vonzó, mert ott, az idő sűrűvé válik, és az élet kirobban belőle. Amikor pedig megállok, a csendben még sokáig rezeg bennem az eufória. A sebesség emléke találkozás volt önmagammal. És amikor újra és újra útra kelek, valójában mindig ugyanazt keresem: azt a tiszta pillanatot, amikor a szabadság értelmet ad a száguldásnak.